|
57.rész | Ha kimondod...
Rá sem mertem nézni Billre, azonban éreztem hogy Tom leszáll rólam, és a kíváncsiságom hogy mit csinál nagyobb erejűnek bizonyult, mint a félelmem Billtől. Ahogy rájuk néztem Láttam ahogy szótlanul bámulják egymást, alig tíz centire a másiktól. A vak is láthatta volna rajtuk mekkora önuralom kell hozzá hogy ne essenek egymásnak. Még soha nem láttam őket olyannak, de meg kellett jegyeznem magamban, rendkívül ijesztő látványt nyújtottak. És magamban kénytelen kelletlen elkellett ismernem, hogy ez csakis miattam van így. Én vagyok a kettejük között létrejött feszültségnek a forrása. Ha jobban belegondoltam, nekik talán az lett volna a legjobb ha én soha fel sem bukkanok. Még most is Rogerrel lennék, anya nem lenne nagymama, Bill és Tom között pedig megmaradt volna az a harmónia, ami ilyen erőssé tette a kapcsolatukat. De azzal hogy én megjelentem ebben a házban, mindent elrontottam. Akaratlanul is megindultak a könnyeim, felültem az ágyon, a karomba kaptam a pólómat, és csak néztem rájuk könnyektől elhomályosult tekintetekkel.
-Abigail… -nyúlt felém Tom, de én felálltam, és nemet intettem a kezemmel.
-Ti sokkal fontosabbak vagytok egymásnak annál, mintsem hogy ezt csak miattam eldobjátok magatoktól.
-Kicsim. –suttogta Bill, de én szótlanul elmentem mellette, és bementem a szobámba. Kivettem egy garnitúra ruhát a szekrényemből, és félretettem, aztán az ágy alól előszedtem a két bőröndömet, majd mindkettőt nyitva feldobva az ágyra, elkezdtem kipakolni a szekrényemből.
-Mit csinálsz? –jött be utánam Bill.
-Megmentem a kapcsolatodat Tommal. –közöltem anélkül hogy ránéztem volna, de amikor elkapta a kezemet ahogyan beakartam tenni az egyik nadrágomat a bőröndömbe, kénytelen voltam ráemelni a tekintetemet.
-Nem kell megmenteni, semmi baj nincs a kapcsolatunkkal Tommal.
-Ne hitegesd magad Bill! Azzal hogy megjelentem, nektek csak rosszabb lett. Ne is próbáld azt mondani hogy nem! Húsz évesen már apa vagy, ne mond azt, hogy mindig is erről álmodtál! Ráadásul most Tommal is összevesztél!
-Nem vesztünk össze!
-Csak éppen egymásnak nem estetek!
-Az nem azért volt!
-Hát miért?
-Azért mert Bill képtelen téged eléggé szeretni, és zavarja hogy ezt én akarom megtenni helyette, holott neki már van egy gyereke tőled! Cseszi a büszkeségét. –lépett be Tom, és az ajtófélfának támaszkodott.
-Ez nem igaz! –csattant fel Bill méltatlankodva.
-Akkor magyarázd el, hogy miért nem hagyod hogy Abigail velem legyen?! –lökte el magát Tom az ajtókerettől, és vészes közelségbe került Billel.
-Ezt most hagyjátok abba! –álltam közéjük. –Látod Bill? Ezért akarok elmenni! Én nem érek ennyit! Nem érek annyit mint egy ikertestvér.
-Marhaság! –morogta Tom az orra alatt, és kezét birtoklóan a derekamra csúsztatva, arrébb tolt kettejük közül. –Sokkal többet érsz nekem mint ez a gyáva…
-Tom ha kimondod én esküszöm! –vágtam a szavába.
-Mit? Mit csinálsz? Nem mondhatom meg a saját testvéremnek hogy egy gyáva féreg amiért nem képes felfogni hogy lett egy gyereke? Baj ha megmondom neki hogy nem képes felnőni, mert neki csak a rivaldafény számít, és az hogy bálványozzák!? Egy gyáva alak vagy Bill! El sem hiszem hogy a testvéred vagyok! –zúdította Billre az összes haragját Tom, de láttam amint Bill karja már emelkedik is, és egy csattanás kíséretében Tom arcába vág.
-Egy kicsit sem tudod megérteni én most mit érzek!
-De, érzem, és pontosan innen tudom! –tette a szívére a kezét. –Innen tudom hogy baj van veled, csak nem mondod el! Tudom hogy mitől félsz Bill, valld már be!
-Utállak Tom Kaulitz! –ütötte még egyszer arcon bátyját, aztán elviharzott a lakásból.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
