|
61.rész | Vagy vele, vagy sehogy
Alig húsz percen belül, már egy fagyizóban ültünk, én pedig boldogan majszoltam a két gombóc csoki fagyimat, amit még három gombóc punccsal megspékelve kértem. Bill citromosat, erdei gyümölcsöset, mangósat, és vaníliásat evett.
-Haragszol rám? –kérdezte, mikor már majdnem az egész kelyhem kiürült, és még egy szót sem váltottunk.
-Nem. Kellene? –kérdeztem vissza, miközben rá se néztem.
-Abigail, ne legyél ilyen! Megbántam amit tettem, most jó? Nem kellett volna megcsalnom a barátnőmet, de akkor valahogy nem is jutott eszembe, amikor lefeküdtünk. Utána pedig Roger megint felbukkant, eszeveszettül boldogok voltatok továbbra is, én miért lettem volna magányos? Vártam volna rád, anélkül hogy tudtam volna, te valaha az enyém leszel e?
-Itt már nem csak arról van szó, hogy barátnőd volt Bill.
-Nem csak volt, még van.
-Mégis csókolgatsz! De mindegy, ez most lényegtelen!
-Akkor mi a nem lényegtelen, amit nem vagy hajlandó megbocsátani?
-Miért hagytatok ki a tegnap esti megegyezésetekből? –néztem rá, mire kicsúszott a kezéből a villa.
-Hogy érted azt hogy a tegnap esti megegyezés? –kérdezte idegesen.
-Nagyon jól tudod miről beszélek. Ne tagadd le.
-Te honnan…? Tom. –válaszolta meg saját magának.
-Így van. –bólintottam, és tovább ettem.
-Minek mondta el?
-Mert szerinted jobb lett volna, ha titokban marad?
-Sokkal. Megspóroltunk volna egy kínos beszélgetést.
-Ez csak a számodra kínos Bill! Nem én egyezkedtem a hátad mögött. –rántottam meg a vállam.
-Szóval ez fúrja a csőrödet mi?
-Mégis mi más bajom lenne a gyerekem apjával?
-Még nem…
-De Bill, én tudom hogy a tiéd! –csattantam fel, és felálltam az asztaltól. –Igaza van Tomnak…
-Figyelj kicsim, ülj le, ne csinálj cirkuszt. –vágott a szavamba, és megfogta a kezemet.
-Nem vagy képes felnőni, és azért nem hiszed el nekem, hogy Barbara tényleg a te gyereked!
-Ne feszítsd túl a húrt! Ha tényleg az én gyerekem…
-Már pedig a tiéd. –vágtam a szavába, de egy pillantással elnémított.
-Ha az én gyerekem, akkor feltétel nélkül gondoskodni fogok róla, és rólad!
-Gondoskodni… Egy szóval sem mondtad, hogy szeretni is fogsz. –néztem rá csalódottan.
-Mert szeretni már most is szeretlek.
-Mégis képes lennél odapasszolni Tomnak, ha nem a tiéd a gyerek. –jegyeztem meg gúnyosan.
-Mert Tomnak is kellett egy kis reménysugár.
-Reménysugár…
-Figyelj Abigail. –tette a kezét az enyémre. –Ha úgy gondolod, hogy Tom mellett boldogabbak lennétek mind a ketten, akkor minden szó nélkül félreállok, még ha az enyém is a kicsi.
-Nem veszem el az apjától, bármi is történjék. –ráztam meg a fejemet.
-Én nem azért akarom hogy velem legyél, mert Barbarának a legjobbat akarod! Tom úgyis megadna neki mindent, ha te őt választod helyettem. Azt akarom hogy azért legyél velem, mert én kellek neked!
-Te kellesz nekem te hülye! De mégis egyfolytában csak azt tudod szajkózni, hogy ha enyém a gyerek! Kit érdekelne, hogy kié a gyerek! Ha szeretsz, akkor fikarcnyit sem érdekel hogy kié az a gyerek! Ha engem szeretsz, akkor az a gyerek is velem jár! Vagy vele kellek, vagy sehogysem! –álltam fel az asztaltól, és kifelé indultam, amikor elkapta a csuklómat, visszahúzott magához, és szenvedélyes csókot adott kiéhezett ajkaimra.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
