|
62.rész | Okozz nekem csalódást
Egy szó nélkül váltunk el egymástól, ahogy hazaértünk, és az úton sem beszéltünk egymással.
-Na, milyen volt? –kérdezte suttogva Tom, amikor beléptem a szobájába.
-Szerinted? –kérdeztem keserűen, miután meghallottam, hogy ismét csapódik a bejárati ajtó.
-Szerintem jól sikerült. –nyújtotta ki a kezét óvatosan, nehogy felkeltse a mellkasán alvó picit, és végigsimított az ajkamon. –Felvan duzzadva a szád. Jó hosszú csók lehetett.
Ijedten kaptam a számhoz, és tényleg, Tomnak igaza volt, rendesen fel volt duzzadva a szám.
-Sajnálom. –hajtottam le a fejemet.
-Ne sajnáld. Majd találok mást, de Billnek rád van szüksége.
-Mégis egyfolytában csak veszekszünk. –fakadtam ki keserűen.
-A veszekedés minden kapcsolatnak jót tesz.
-De nem ennyi. Alig állunk szóba egymással.
-Hidd el, majd eleget beszéltek akkor, ha már Bill is felfogja hogy az övé a kicsi, és összejöttök.
-Te miért mentél bele az egyességetekbe, ha szentül állítod hogy Billé a gyerek.
-Mert tudom, hogy ha te nem Bill mellett éreznéd magad jól, akkor nem számítana hogy az övé a gyerek, engem választanál helyette. De tudom hogy neked is ő kell. Én megelégszem majd a mindig melletted álló barát szerepével, aki majd ha az öccse elbaltázza a lehetőséget, akkor kihasználja a helyzetet, és megszerez.
-Miért kell ezt csinálnod? –kérdeztem könnyes szemmel.
-Mit? –kérdezett vissza értetlenül.
-Miért kell ilyen piszkosul megértőnek, és elnézőnek lenned? –néztem rá, a szememből már patakzottak a könnyek.
-Sajnálom. Ilyen vagyok azzal aki fontos nekem.
-Ne mondj ilyeneket Nem érdemlem meg. Én egy rettenetesen önző lány vagyok Tom!
-Rettenetes? –nevetett fel halkan, majd kisétált a szobából, a kezében a picivel. Nem mentem utána, megvártam amíg visszajött, Barbara nélkül. –És önző?
-Ez az igazság! Csak te beszélted be magadnak, hogy én milyen rendes lány vagyok, különben nem szerettél volna belém! Ha megtudnád milyen vagyok valójában, óriásit csalódnál bennem. –sírtam el magam.
-Akkor okozz nekem csalódást. –mondta, hosszú csendes percek után, én pedig rákaptam a tekintetemet. Az ágy mellett állt, pont ott, ahol én ültem. –Csak nyugodtan. Mert tudod… -megfogta a kezemet, és felhúzott magához. – Másképp tényleg nem tudnék lemondani rólad. –egy ideig csak nézett rám, aztán hirtelen megához húzott, és a fejét a nyakamba fúrta.
Nem tudtam jól hallottam e amit mondott. Tényleg Tom ejtette ki a száján ezeket a szavakat? Tényleg ő mondta? Hatalmasat fordult bennem minden. Az életemet is odaadtam volna, ha ezeket a szavakat Billtől hallottam volna. Sosem hittem, hogy Tom ennyire érzelmes tud lenni ha akar. Ezek a szavak… amiket mondott. Teljesen leblokkoltam. Tom tényleg szeret engem. És a kicsit is. Nem érdekli ha Billé a gyerek, ő akkor is felnevelné velem, ebben biztos vagyok. De Bill… ő vajon mit szólna hozzá? És amit Tom mondott, hogy Billnek rám van szüksége, mégis, ha Bill hibát követ el, kihasználja, és elvesz tőle? Akkor miért hagyja, hogy Billé legyek, ha ennyire fontosnak tart engem? Ha Bill továbbra is ilyen lesz velem, ha a DNS teszt eredménye után is így viselkedik, akkor elhagyom Tomért. Igen, ki tudom mondani neki. Ki tudom mondani, hogy ég veled Bill! Mert ezek a karok. Ahogyan ölelnek…
-Tom! –hallottuk meg egyszer csak Bill hangját, amit egy ajtócsapás is követett. Tom elhajolt tőlem, homlokát pedig az enyémnek támasztotta.
-Kérlek… okozz nekem csalódást. –suttogta, és ellépett tőlem. –Itt vagyok! –ment ki.
-Na végre, beszélnünk kell! –fogta a karon, és leültek a konyhaasztalhoz.
-Én hallhatom? –mentem ki hozzájuk.
-Nem. –vágta rá Bill.
-Nagyon jó! –mentem be a szobába, és csak azért nem csaptam be az ajtót, mert Barbara aludt. Tipikus Bill Kaulitz! A fenének kell ilyen undoknak lenni! De talán így könnyebb lesz kimondanom neki, azt hogy ég veled…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
