|
3.rész | A testőr és a kávézó
-Hogy hova? –akadtam ki. „Mit képzelsz magadról? Fiatal vagy az istenért! Meggondoltad te ezt?” Ezek a kérdések kívánkoztak ki rajtam, de nem akartam jelenetet rendezni, ezért csak annyit kérdeztem: -Jól meggondoltad?
-Igen. –mosolygott rám húgom hálásan, hisz ő láthatta rajtam, hogy mekkora önuralmamba került visszafognom magam.
-Te tudod… -sóhajtottam nagyot, majd visszaültem Bill mellé. Hallottam ahogy becsukódik mögöttük az ajtó.
-Baj van? –simogatta meg a vállam Bill.
-Túl fiatal, meg fogja bánni, de nem akartam a bunkó nővér lenni, aki nem enged semmit. –néztem a szemébe, aztán elfordítottam a fejem, és ittam egy kicsit a narancslémből. Hirtelen azt éreztem, hogy átölel, és a fejét a vállamra hajtja.
-Az nem bűn, ha vigyázni akarsz rá. –mondta.
-De… Én nem tudom, inkább hagyom, hagy jöjjön rá, hogy hibázott. –mondtam, majd én is hozzábújtam. Ekkor azonban az egyik testőr jött be, egy fekete hajú férfival.
-Szia David. –köszönt neki Bill. „Ezek szerint ő a menedzserük.”
-Szia Bill, hello. –nézett rám. –Lejárt az idő. Gyorsan búcsúzkodjatok el, aztán gyerünk. Oh…A többiek hol vannak? –kérdezte meglepődve, amikor szétnézett a szobában.
-Tom felvitte magához Ágit, Gustavék pedig már régen felmentek lefeküdni. –mondta Bill, majd felállt a kanapéról. –Mindjárt megyek. –sétált oda az ajtóhoz, majd enyhe célzásképp, hogy menjenek ki, megfogta az ajtót.
-Semmi hülyeség Bill. –mondta a menedzser, majd kimentek, Bill pedig becsukta maguk mögött az ajtót. Mikor a kanapéra nézett, én már nem voltam ott, a pultról szedtem össze, a Tom által is aláírt posztereimet.
-Köszi a beszélgetést, és az aláírásokat is. –mondtam lehajtott fejjel, majd felé fordultam, és csak néztem azokba a gyönyörű barna szemeibe, amikben akár órákig el tudok merülni.
-Semmiség. –mosolyodott el, azután elkapta a tekintetét.
-Akkor én megyek is… -motyogtam, majd elindultam az ajtó felé, de Bill utánam szólt.
-Várj… Te nem kérsz… Azok a rajongók, akik ilyen partykon szoktak lenni, a végén mindig kérnek puszit. –mosolygott, de látszott rajta hogy zavarban van.
-Nem kérek köszi, nem fájdítom a szívem. –mosolyogtam rá még utoljára, aztán kiléptem az ajtón.
-Na végre, már untalak hallgatni titeket. –mondta ellenszenvesen David, aztán intett a testőrnek, aki nem valami gyengéden megfogta a karomat, és belökött a liftbe.
-Nem szeretnélek itt látni a hotel körül este, és nem szeretnélek elrángatni Billék szobájától, világos? –kérdezte rám se nézve.
-Igen. –suttogtam, majd azon gondolkoztam, hogy Ágit hol várom meg. Aztán elővettem a telefonom, és írtam neki egy sms-t, hogy a közeli kávézóban várom. Mire elküldtem, már le is értünk a földszintre, ahol a testőr egészen az ajtóig kísért, ahol nyugtázta, hogy nem áll szándékomban visszaszökni. Ezután elindultam abba a kávézóba, ahová megírtam Áginak. Mikor bementem, alig voltak páran, de ezt nem bántam, ugyanis így nyugodtan végig gondolhattam, hogy mennyi minden történt velem az elmúlt egy órában. Miközben ezeken elmélkedtem, rendeltem egy forró kávét, és azt szürcsölgetve elővettem a posztereket. Mosolyogva néztem az aláírását, és közben arra gondoltam, hogy milyen közvetlen volt. „Lehet hogy csak azért, mert ez a dolga…”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
