|
26.rész | Leonardnál
Egészen jó kis környékre jutottam, amint a címet kerestem amit megadott az e-mailben. Amint megláttam a bárt, leparkoltam előtte, majd kissé remegő lábakkal elindultam befelé. Mikor beléptem megcsapott a dohány, és az alkohol szaga, és emellett a hangosan dübörgő rock zene. Elindultam a pulthoz, ami egy táncparkett körül volt. Felnéztem, és láttam, hogy a lányok egy szál tanga fehérneműben illegetik magukat a részeges, 50-60-as években járó, borostás arcú férfiaknak. Hirtelen azt éreztem, hogy egy érdes kéz ragadja meg a vállam, és fordít maga felé. Egy két méter magas kigyúrt testű férfival találtam szemben magam.
-Renee Averill? –kérdezte mély hangján, én pedig csak szótlanul bólintottam, nagyon megrémisztett ez az alak. –Kövessen kérem. –mondta, én pedig ismét bólintottam, hogy megértettem. Egyenesen egy ajtó felé tartottunk, amit aztán kinyitott előttem. –Egyenesen, aztán balra, és ott az utolsó ajtó szintén bal oldalt. –mondta, majd becsukódott mögöttem az ajtó. Amint elhaladtam a szobák mellett, egyértelmű hangok hallatszódtak ki némelyikből, és eközben megbámulhattam a vadonatúj tapétázást. Mikor elértem az ajtót, halkan bekopogtam.
-Gyere. –hallatszott ki a telefonban hallott férfi hangja. Mikor beléptem, egy kellemes szobában találtam magam. Enyhe dohányszag csaptam meg az orrom, nem volt annyira tömény, mint a bárban. –Renee? –kérdezte.
-Renee Averill vagyok. –nyújtottam neki kezet, és miközben kezet ráztunk bármiféle szemérem nélkül mért végig, és elismerően bólogatott.
-Nem csalódtam magában. –mondta, majd a kezét az egyik székre mutatta. –Foglaljon helyet kérem. –mondta, és amíg én leültem, ő is elfoglalta a fekete bőrfotelét az asztala mögött. –Parancsol valamit inni? –kérdezte.
-Igen, elfogadom. –mondtam.
-Whiskyt esetleg?
-Nem, valami alkoholmenteset kérnék, autóval jöttem. –mondtam, majd az ölembe tettem a kistáskámat.
-És mi hozta ebbe a bárba, ha megkérdezhetem? –kérdezte, majd elém tett egy pohár Cola-t.
-Ezt hogy érti? –kérdeztem vissza, és ittam egy kicsit.
-Nem éppen úgy néz ki, mint aki pénz szűkében van. Csupáncsak érdekel, hogy mért pont egy ilyen bárban szeretne dolgozni. –mondta, azután töltött magának egy kis whiskyt, helyet foglalt a fotelében, és rágyújtott. –Parancsol? –kérdezte, miközben felém nyújtotta a dobozt.
-Nem kérek köszönöm. Egyébként pedig nem igen találok, hogy úgy mondjam normális munkát az angoltudásommal, ezért írtam önnek. –mondtam.
-És hány éves is maga? –kérdezte.
-Ha arra céloz, elmúltam már tizennyolc. De nincs sok időm, térjünk rá az üzletre. –mondtam, és a szemében, valamiféle furcsa meglepettség tükröződött.
-Maga aztán nem kertel, de rendben van. A műszak este tíztől reggel hatig tart, és én szabom meg, hogy aznap este éppen mit csinál. Mint azt már említettem, ha aláírja a szerződést, két évig köteles nekem dolgozni, akár örömlányként is, ha én azt mondom. Kapni fog egy testőrt, aki mindig magával lesz, hogy semmiféleképp ne szeghesse meg a szabályzatomat. Minden este dolgoznia kell, ha csak, nem üzenek, hogy aznap este nem kell dolgoznia. A havi átlagos fizetés, amit biztos kézhez kap, az körülbelül 750 euro lesz (kb.: 203000 Ft) erre még pluszban rájön a kuncsaftok száma, amit a különszobán keres, nekem ahhoz semmi közöm nem lesz. Dióhéjban ennyi. –mondta, majd egy papírt nyújtott elém, aminek az alján pontozott vonal jelezte, hogy hol kell aláírnom. –Megfelel? –kérdezte.
-Én…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
