|
28.rész | Reinhard 1.
-Igen. –vágta rá, és már ki is szaladt a szobámból. Én gyorsan a fejemre húztam ismét a takarót, amikor a telefonom jelzett, hogy sms-em jött.
-Valaki meg akar halni. –dünnyögtem, miközben kinyúltam a takaró alól, és a kezembe vettem az éjjeliszekrényemen pihenő telefonomat.
„Ne haragudj, hogy eddig nem jelentkeztem, alig volt pár perc szabadidőm két napja. Már csak négy nap, és végre otthon leszünk! ”
Mosolyogva írtam neki a választ.
„Nem haragszom, viszont épp most próbáltam magam kialudni. De most már mindegy. Egyébként sok sikert a többi koncerthez. Ma este is lesz?”
„Nem, ma este kicsit pihizünk, Tom felszed valami kis hiszékeny rajongót, Gustav valamelyik régi dvd-t fogja megnézni, Georg a telefonjára tapad, én pedig ülni fogok a hotelszobámban, és arra gondolok, mért nem hoztalak magammal.”
„Azért nem vittél magaddal, mert nem lehetett, de legalább így is tartjuk a kapcsolatot.”
„Mennem kell, próbálunk, ne haragudj, este ígérem jelentkezem! Puszi”
„Rendben, sok sikert! Puszi”
Kicsit feldobta a kedvem ezzel a kis „beszélgetéssel”. Megígérte hogy este beszélünk. Habár a legutóbbi alkalommal is megígérte, és nem úgy lett, én is megígértem neki, még Pesten, hogy iszogatunk egyet, de aztán elfelejtettem. „Valahogy nem megy nekünk ez a megígérem, be is tartom.” Gondoltam, azután kikeltem az ágyból, csináltam magamnak egy tejeskávét, bementem a névjegykártyáért, ami a kistáskámban volt, aztán kiültem a kertben lévő hintaágyra. Beütöttem a telefonomba a kártyán álló számot, és tárcsáztam. Ahányszor kicsöngött, mindig egy nagyot dobbant a szívem, azonban a hatodik csengés után már éppen fontolgattam, hogy leteszem, amikor egy férfi szólt bele.
-Igen tessék, Reinhard Becker.
-Elnézést a zavarásért, egy kollégája, Leonard… –nem tudtam folytatni, a szavamba vágott.
-Renee Averill? –kérdezte lelkesen, én pedig hallottam, hogy liheg, valószínűleg futott a telefonhoz, azért vette fel olyan későn.
-Igen, én vagyok… –megint nem tudtam befejezni, ismét a szavamba vágott.
-Mikor ér rá? A mai nap megfelel? –kérdezte.
-Ha önnek van ideje rám, és nem olyan elfoglalt. –mondtam, mire felnevetett.
-Önre bármikor van időm. Mikor tudna jönni? –kérdezte.
-Mikor mehetek? –kérdeztem.
-Mondjuk együtt megebédelhetnénk. Mit szól hozzá?
-Rendben van, hova, és mikorra menjek?
-Mondjuk egy órára, a Melba étterembe. Ismeri? –kérdezte.
-Majd csak odatalálok, majd korábban indulok el. –mondtam.
-Rendben van, akkor egykor. Viszlát. –mondta, és már le is tette. Én vettem egy gyors zuhanyt, és nekiálltam, hogy összeüssek Áginak valami ebéd félét, hiszen mégsem vihettem magammal. Tizenegy körül végre hazaért a húgom a vásárlásból, öt szatyor társaságában. A legkülönfélébb dolgok kandikáltak ki a szatyrokból. Rajztábla, szénceruzák, ecsetek, festékek, vonalzók, hatalmas hófehér, és félfamentes lapok.
-Soha többé nem megyek nélküled vásárolni. –ült le az asztalhoz.
-Szerintem nem engem, hanem a kocsimat hiányoltad inkább nem? –kérdeztem, majd elétettem egy tányér lasagne-t.
-Lehet. –mondta, azután nekiállt enni. –Nagyon finom lett, de mért érzem azt, hogy te nem eszel itthon? –kérdezte.
-Azért érzed azt, mert ha itthon ennék, nem lasagne-t csináltam volna, amit nem szeretek. –mosolyodtam el, majd bevonultam a szobámba, hogy elkészüljek a Reinharddal megbeszélt ebédre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
